Hazafias versajánlás példa
Reményik Sándor: Haza, Szabadság...·
Haza, Szabadság... mély zengésű szók,
Hogy szép és édes halni értetek:
Az iskolában egykor olvasám,
Olvastalak és nem értettelek.
Később azután azt hívém, csupán
Árny és ködkép, mit jelképez e szó;
Holt vágás, mit az Idő kereke
Elhágy, avult és röstelni való.
Síma, fényes tükörlap volt e szó,
Az arcot, mely ráhajlott, tükrözé.
Azt hittem: lelketlen maga a tó,
Annyi lelketlen arc hajolt fölé.
Aztán jött a négy ítéletes év,
Hegyekre szállt a vér óceánja,
S annyi magyar halál bús miértjét
Szívem e két szóban nem találta.
És most -- és most: e két szó, mit a szív
Homokba ír, fába, sziklába vés,
Bennök feketéllik a fájdalom
És örvénylik a kétségbeesés.
Elmélyült e szó feneketlenül,
S kigyulladtak betűi s bár késve,
Most markol a csontomig igazán,
Mily drága s szörnyű a jelentése.
Olyan volt, mint a levegő, az ég,
A napsugár, oly megszokott nekünk.
S mint szívünk tudattalan verését,
Viselte jelentését kebelünk.
Csak most, hogy lélekzetünk nehezül,
Csak most, hogy szívünk verése kihagy,
Csak most, hogy napunk megfogyatkozott,
Most tudjuk: Haza, Szabadság, mi vagy!
Mint akinek eltűnt a kedvese,
Ki addig mindennapos volt neki --
Csókolva szélhantolta lábnyomát,
Eszmél, mily végtelenül szereti!
Amikor először olvastam ezt a verset, a 3. versszak teljesen megrázott. Ez minden közösségre igaz. Amikor az egyházat vagy a hazánkat szidjuk, akkor valójában önmagunkról mondunk ítéletet, hiszen én is tükröződöm a közösségben, amiben élek. Mégha kis pontnak is érzem magam, az egész ilyen pontokból áll össze. Ma különösen nagy kísértés, hogy beleolvadjunk a globális emberiségbe, a haza csupán egy olyan kifejezés, ami ,,Elhágy, avult és röstelni való”. Valójában ,,Sima, fényes tükörlap e szó”. Aki nem tudja megismerni és szeretni a nemzetét, az hogyan lenne képes megtenni ugyanezt az egész emberiséggel? Megismerni és szeretni az anyanyelvünket, szűk és tágabb hazánkat, az őseink gondolatait, remekműveit. Befogadhatatlan gazdagság már ez is, és ezt mi kaptuk örökül, pont úgy, mint más nemzetek a sajátjukat. A kulturális globalizmus mindenkit meglop, és lehet nem olyan drasztikus mint egy háború, ahol a győztes egyik napról a másikra cseréli le a településtáblákat, vagy a tantervet az iskolában, de pont ugyanazt az eredményt éri el szép lassan. Intő jel számomra Reményik és sorstársai intelme, hogy milyen érték a haza és a szabadság, amit én magam természetes adottságnak érzek, miközben nem az. (Hiba Antal)