Istenes versajánlás példa
Reményik Sándor: Istenarc
Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, mikép került a mélybe.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnik egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.
Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.
Amikor a Gável testvérek megzenésítését hallottam az egy olyan érzés volt, mint amikor az ember megtalál valamit, amiről nem is tudta, hogy hiányzik. Ezután beszereztem egy Reményik kötetet és az egyik kedvenc költőmmé vált. Vannak ennél szebb istenes versek is, de ez a vers fogja meg számomra leginkább az egyház és benne a saját „vándorlás”-omat, ez a vers adta a legtöbbet. Hittestvérekként rengeteget tudunk segíteni egymásnak, és Jézus maga is a testvérünk és kérhetjük a segítségét. Nem csak „rossz óráink” vannak hanem jók is és ezekben felsejlik az az „Istenarc” amiért érdemes küzdeni ,,mert az az arc igazán én vagyok”. (Hiba Antal)